Párizsi sétaajánló egy hosszú hétvégére

Péntek: Belváros - Latin negyed - Notre Dame - Louvre

A magyar intézet a Luxembourg kert (22 hektáros területű, van itt teniszpálya, medence, palota, futók, és napozó üldögélők) mellett van, így először ezen vágunk át a Panthéon felé. A híres épület egy dombon van, innen már jól látszik az Eiffel torony is. Az építkezés templomnak indult, aztán módosítottak, belül látható a Foucault inga, a kriptában pedig Franciaország híres hazafiainak sírjai, pl.: Rousseau, Voltaire, Victor Hugo, Émile Zola, Marie és Pierre Curie, Braille és több híres hadvezér.
Innen pár perces séta a Sorbonne, ahova csak diákigazolvánnyal vagy egy kis könyörgéssel lehet benézni. A latin negyedben van a Rue du Chat-qui-Peche avagy a halászó macska utcája, ami egyben Párizs legrövidebb utcája. Szélesnek se mondanám, ha az ember egy laza mozdulattal kétfelé kinyújtja a karját, akkor el is éri a két házfalat. Amúgy ez pont egy 36 kockás film hosszúsága :-)
A Notre-Dame lenyűgöző. A belső után érdemes a kívülről is körbejárni, nekem az oldalsó és hátsó része sokkal jobban tetszik, ámulatba ejtő kidolgozottság látszik rajta. A hátsó részt valami kísérteties szellem lengi körül és kicsit futurisztikus is egyben - legalábbis ami a külső támíveket illeti. Ezek, lentről indulva, az épület különböző részeit összekötve lépdelnek fel egészen a tornyok tövéig, és itt-ott szobrok vannak rajta - mint valami ufólétra. A román építészetet felváltó gótikus stílus egyébként valamikor a XII. század környékén alakult ki.
Ha már itt járunk, akkor Notre-Dame mögött, a sziget csücskében van a deportáltak emlékműve. A második világháborúban a nácik 200 ezer franciát - elsősorban zsidókat, továbbá politikai bűnösöket, cigányokat, homoszexuálisokat, bűnözőket és antiszociális elemeket - mindegyik csoportot másmilyen háromszöggel/csillaggal megjelölve - hurcoltak el különböző koncentrációs táborokba. Az egyszerű építmény, fekete vasrudak, rácsok, beton, egy ismeretlen deportált sírja, csöndes megemlékezésre késztet. A franciáknál az iskolában is sokat foglalkoznak a holocausttal, a városban járva sok házon emléktáblát láthatunk. A Vichy kormány kollaborációja a németekkel kínos, de már nem tabu téma. (Összehasonlításul magyar adatok. 430 ezer magyar zsidót mindössze nyolc hét alatt deportáltak az Auschwitz-Birkenau táborba. A megölt mintegy egymillió zsidó áldozat majdnem 40 százaléka magyar állampolgár volt.)
A Cité szigetén van a Sainte Chapelle is, a szent kápolna, mely a "gótika egyik csodája". Két egymás fölé épített kápolnából áll, a felsőben 20 méter magas festett üvegablakok sora. Gyönyörű fényjáték, amit látni kell.
A szigeten átsétálva a túloldalon már látható a Louvre. A francia louvre szó nőstény farkast jelent, a Louvre-ban lakó királyok pedig régen farkasokat is vadásztak. Először kastély, majd királyi palota volt, később államkincstár, levéltár és börtön is. A felvilágosodás idején, 1793-ban nyitották meg a gyűjteményeket a nagyközönség számára. A 36 ezer kiállított tárgy, a múzeum teljes gyűjteményének kevesebb, mint 10 %-a. A Louvre leghíresebb darabjai a Milói Vénusz és a Mona Lisa (La Joconda - csak mert franciául mindent máshogy mondanak). A múzeum udvarán épített üvegpiramis építészeti különlegesség, Mitterand elnök nevéhez fűződik. Neki több ilyen nagy projektje is volt: a Défense dialdalív, a Villette, a bastille téri Opera. A piramis alatt lehet bejutni a múzeum különböző szárnyaiba, és az aluljáró hatalmas, rengeteg drága üzletet és globál-lokál gyorséttermeket rejt. A belépő 8,5 euró egy napra. Szerdán és pénteken a múzeum este 10-ig van nyitva, 18h után kedvezményes jegyet lehet venni 6 euróért. A Louvreból a Ponts des Arts-on keresztül lehet visszasétálni a bal partra. Itt szinte minden este a fiatalok pokrócon ülve mulatnak, zenélnek, piknikeznek.
Ha van még erőnk, egy esti Eiffel-torony látogatásra mehetünk. Az igazán fitteknek ez a sétaútvonal ajánlott: Tuileries kertje, Concorde-tér, Invalidusok, Eiffel-torony. Minden egész órakor (hajnali egyig) villog a világítás. Legjobb a Trocadero térről egy jó francia palacsintát (crepe) eszegetve nézni.
opció: Da Vinci kód fanatikus nem hagyhatják ki a St. Sulpice templomot, ami a magyar intézettől a másik irányba indulva két sarokra van.

Szombat

Délelőtt érdeklődéstől függően La Villette, Pere La Chaise, Eiffel-torony vagy Versailles. Gyerekeknek és örök gyerekeknek nagy élmény a La Villete. A múzeumban mindenféle érdekes kiállítás és illúziós fényjáték van. Mindent ki lehet próbálni, meg lehet fogdosni, nagyon jó mulatság. A tudományos múzeum mellett található a Géode, ami egy hatalmas gömb, ahol a filmeket a félköríves óriási vászonra vetítik.
A Pere-Lachaise temető térképét a bejáratnál ingyen lehet kapni, nem kell megvenni a kamu árusoktól! Híres francia művészek (Balzac, Moliere, Edith Piaf, stb.) sírját a térkép alapján könnyű megtalálni, ahogy rajta van a Nagy Imre emlékmű is. Morrison és Wilde még mindig népszerű, Chopinnél sok-sok friss virág van.
Délután irány a Montmartre. A Barbes-Rochechouart megálló mellett érdekes jelenség a Tati, egy háztömbökön keresztül nyúló, mindent árusító üzlet. Innen felsétálhatunk Sacre-Coeur katedrálishoz, ahol az apácák minden szombaton 6 órakor énekelnek. Így igazán gyönyörű élményt ad a templom!
Ez már a Montmartre hegy, a katedrális mögött csak pár utcára van a híres Tetre-tér a festőkkel és portrérajzolókkal. A Montmartre-ról lefelé menet érdekesség a csigalépcsős, graffitis metrómegálló, az Abesses. Innen csak pár perc séta a Pigalle, ami nappal biztonságos ugyan, de nem az igazi. Sötétben már többet mutat a Moulin-Rouge (a revü vacsorával fejenként min. €170) és a többi kabarészínház.
Opció: közlekedési megszállottaknak a Gare du Nord, az óriási aluljáró, ahol napi 3000 vonat  fordul meg és közel 50 peronja van.

Vasárnap: Défense - Marais - Pompidou

Utolsó napra kicsit könnyített menet marad. A nagyobb diadalívet az Esplanade de la Défense megálló felől érdemes megközelíteni, mert könnyebb jól lefényképezni és a környék rengeteg érdekes épületet és szobrot rejteget. Innen a metró egyenesen suhan a hatalmas körforgalom közepén álló diadalívhez (Arc de Triomphe). Megközelíteni a föld alatti alagúton át lehet. A Champs Elysée sugárúton keresztül eljutunk egészen a Concorde térig, ahol az egyiptomi obeliszk áll. A Tuileries kertje jó pihenőhely, aztán megint metróra pattanhatunk.
A Bastille téren vágunk neki a Marais negyednek. Az erődöt ne keressük, mert 1789-ben lerombolták, helyette egy emlékoszlop van az óriási tér közepén. És itt van az Opéra Bastille.
Valószínűleg van piac valamelyik sugárúton, de ha győz a kulturális kíváncsiság, akkor mehetünk tovább a Place des Vosges felé. A sarokban áll Victor Hugo háza, a közeli Picasso múzeum is nagyon érdekes. A rue Rivolin néhány bolt vasárnap is nyitva van, nem úgy a Forum les Halles-ban. A Centre Pompidou előtt pedig nagy a tömeg, mint mindig. A mutatványos is jól van és nyújtja a kalapját.
És bár sok dolog kimaradt (Opéra, Musée d’Orsay és más múzeumok), de ha már belefáradtunk a városnézésbe, akkor jó párizsi szokás szerint irány egy park vagy egy café, ahonnan mosolyogva bámulhatjuk a turistákat. Hát ez Párizs három nap alatt.

Párizs-diéta:
Reggelire croissant, pain au chocolat és café au lait
Ebédre szendvics (bagettben, nem ám gyorsétteremben, lehetőleg egy parkban ülve), saláta vagy quiche
Vacsorára bármi, de a lényeg a desszert előtt a camembert, italnak beaujolais, cidre, calvados vagy pastis

Párizs-szindróma

Párizs "a fény, a festők, a költők, a divat, a műemlékek városa! Párizsban nem lehet unatkozni!..." - írja a Vista hírlevele. De lehet depressziózni, tudják a japánokat kezelő orvosok. A "Párizs-szindróma" az elképzelt és valóságos Párizs közötti különbség okozta depresszió.
A japánok elsősorban a hazájukban és Franciaországban működő emberi kapcsolatok különbségétől szenvednek. Diszkréció, tisztelet, lifelong working vs. humor, bürokrácia, individualizmus. En fait, il faut parler francais.

Camino beszámoló

"Ha esetleg még kérdéses volna, akkor mindenképpen csak ajánlani tudom, hogy menjetek el a Caminóra. Az elején nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom ezt a hat hetet. Valami fantaszikus az a rengeteg ember, aki mind ugyanazért van ott, és egyetlen mosolyból érteni, hogy mit akar mondani a másik. A legelső kellemes élményem egyébként pont franciákhoz kötődik. Egy Bruno nevű úriember állított meg a barátnőjével, én meg persze értetlenkedtem, mire ő, mintha mi sem lenne természetesebbb, beállította a zsákomat, hogy egyenletesebb legyen a súlyelosztás, könnyebben tudjak menni. Velük aztán jó néhány napig összefutottunk valahol, de sajnos kb. másfél hét után elhagytuk őket. Ezek az első búcsúk voltak a legnehezebbek, mivel az úton mindenki annyira közvetlen, szabad, és nyitott, hogy sokkal rövidebb idő alatt kerül valaki közel hozzád, mint a normál életben. Azt is nagyon jó érzés volt, hogy mindenki megosztja a másikkal a magáét. Mindennapos volt, hogy közösen főztünk Biztosan tudod miről beszélek, hisz valahol a tulajdonképpen erről is szól a tai chi is :-) Ha a a fizikai részről is mesélni szeretnék, akkor az út első napja nekünk bizony elég keményre sikerült. Ez egy 27 km-es szakasz, aminek a szintkülönbsége felfelé 1200 m, az utolsó 3,6 km-es szakaszon pedig lefelé kb. 400 m.

Ez még nem is annyira lett volna gond, csak hozzájött még a hátunkon volt a 12 kg-os batyunk, és az idő is nehezítete a haladást. Esett az eső, és a köd idönként akkora volt, hogy kb 10-15 m-re lehetett ellátni. Előfordult olyan is, hogy közvetlenül mellettünk hallottuk a kolompszót, de a hozzátartozó állatot nem láttuk. Miután már mindenünkből szabályszerűen folyt a víz, elképzelhetitek, milyen boldogok voltunk, mikor a fák közül hirtelen kibukkant a kolostor, ahol a szállás is volt. Itt 150-en aludtunk egy légtérben. Egész vidám volt, mikor éjszaka hol innen, hol onnan hallatszott egy-egy horkantás :-)

Maguk a szállások nagyon szélsőségesek. Volt, ahol panzió körülmények között tudtunk aludni, de olyan is volt, amikor reggel azt vettem észre, hogy egy csótány szalad kereszül az ágyamon. Na ez volt az a hely, ahol nagyon gyorsan indulásra készen álltunk. :-) De ez tényleg csak egyszer fordult elő, általában kulturáltak a szállások végig az úton. 

Volt olyan hely, ahol egy vályogházban apácák láttak vendégül minket. A vacsorát mi zarándokok adtuk össze, az apácák főztek, aztán vacsora után közösen énekeltünk, naplementét néztünk. Láttatok már flamencot táncoló apácákat? :-)

Az úton egyébként meglepően sok volt a brazil, akik mint kiderült Coelho könyve nyomán jönnek. A legtöbben spanyolok vannak, aztán franciák, olaszok, németek, hollandok de előfordul amerikai vagy találkoztunk például egy dél-afrikai lánnyal is. Itt-ott azért mi magyarok is képviseltetjük magunkat. A rekordot Santiagoban értük el, ahol összesen hat magyar volt a szálláson. Persze mindjárt el is mentünk egy helyi bárba megünnepelni a találkozást.

Amit sokan kihagynak, az az, hogy egész az óceánig gyalogoljanak. Itt már ritkábban a szállások, ami azt jelenti, hogy a 90 km-t 3 nap alatt kell legyűrni. Mármint ha valaki zarándokszálláson akar éjszakázni. De mindenképpen érdemes erre is időt szánni. Itt már többször is előfordul, hogy az ember órákon keresztül egyedül megy, a helyiek viszont itt is roppant kedvesek, segítőkészek.

Nyelvet jellemzően nem beszélnek, de egy tipikus példa, hogy amikor megkérdeztünk egy spanyol lányt hogy merre találunk egy boltot, közös nyelv nem lévén egyszerűen kézenfogott, végigcipelt minket náhány utcán, aztán a bolthoz érve kedvesen intett egyet, és ment tovább a saját dolgára.

Az utat illusztrálandó, illetve bizonyítandó, csatolok néhány képet is, és mégegyszer csak bíztatni tudlak Bennetek, hogy ha be tudjátok illeszteni a programotokba, mindenképpen kerítsetek sort rá. Szeretném mégegyszer megköszönni a kedvességeteket, ha esetleg még Párizsban vagytok, kérlek Beni-nek is adjátok át üdvözletünket, neki is köszönünk mindent.

Ja, ég az arcunk, de Spanyolországban döbbentünk rá, hogy a menzaebédet jól nem fizettük ki Nektek :-( Úgyhogy ha Sopronban jártok, akkor mindenképpen szeretnénk sort keríteni egy közös ebédre, és akkor esetleg bővebben élménybeszámolót is tarthatunk.

Sziasztok, további napsütéses, kalandos nyarat kívánunk:

Vera és Móni"

ADY ENDRE: A GARE DE L'EST-EN

Reggelre én már messze futok
S bomlottan sírok valahol:
Most sírni, nyögni nem merek én,
Páris dalol, dalol.

Én elmegyek most, hazamegyek,
Már sziszeg, dohog a vonat,
Még itt van Páris a szivemen
S elránt az alkonyat.

Most fût bolond-sok álmom alá
A füttyös, barna szörnyeteg.
Holnap fehérebb én leszek-e?
Vagy a svájci hegyek?

Holnap fehérebb én leszek, én,
Téli sírkertek szele jõ,
Küldi már a csókjait nekem
A magyar Temetõ.

Óh, az élet nem nagy vigalom
Sehol. De ámulni lehet.
Szép ámulások szent városa,
Páris, Isten veled.

Az én hûtlen, beteg istenem
Ülje itt mindig vad torát:
A tûzcsóvás, felséges Öröm.
Dalolj, dalolj, tovább.

Tõled hallja a zsoltárokat
E koldus, zûrös, bús világ
S az életbe belehazudunk
Egy kis harmóniát.

Dalolj, dalolj. Idegen fiad
Daltalan tájra megy, szegény:
Koldus zsivaját a magyar Ég,
Óh, küldi már felém.

Fagyos lehellet és hullaszag
Száll ott minden virág felett.
Elátkozott hely. Nekem: hazám.
A naptalan Kelet.

Mégis megyek. Visszakövetel
A sorsom. S aztán meghalok,
Megölnek a daltalan szivek
S a vad pézsma-szagok.

Megölnek s nem lesz mámorom,
Kinyúlok bután, hidegen.
Páris, te óriás Daloló,
Dalolj mámort nekem.

Csipkésen, forrón, illatosan
Csak egyszer hullna még reám
S csókolná le a szemeimet
Egy párisi leány.

Az alkonyatban zengnének itt
Tovább a szent dalok.
Kivágtatna a vasszörnyeteg
És rajta egy halott.

Szóval visszatértünk, és maradunk. Két hónapot :)
Az utóbbi időszak részletes ismertetése (részemről) elmarad, mert hosszú lenne felsorolni mindazokat az élményeket amelyek értek minket.
Legyen elég annyi, hogy Andrással és Mártával elképesztő vidékeken jártunk, Disney mesevilágot megszégyenítő településeket fedeztünk fel, itt-ott majd belefagytunk az óceánba, és olykor, a felborult helyi bioritmusnak megfelelően, éjjel 1-kor sütit ettünk. Vagyis Normandia és Bretagne "must see" kategória. A lista adott, tessék guglizni.

Rövidhír:
Mivel menet közben a One World kicsit változtatott a stratégiáján, a jövőre vonatkozó, "Menjünk le délre" fedőnevű projektet, 2 szorzójú torpedótámadás érte. A károk felbecslése még folyamatban, de a mozgalom vezetői (és egyedüli résztvevői:) máris új megoldásokon, és elkerülő hadműveleteken dolgoznak.

Itthon vagyunk, tombol a canicule, és ezt olvasom:

"Aki az utcán vágyik felfrissülésre, annak a közparkokat locsoló berendezések, illetve a közkutak állnak rendelkezésre, ezek ugyanis ivóviz minőségűek, és ezt a közterületfeügyelet is ajánlja. Tilos azonban a fürdés a szökőkútakban, a közterület-felügyelet 500-1000 forintos bírságot szabhat ki a pancsolókra."

Hol lehet akkor lábat lógatni???

Kedvenc férjemmel, Ferivel meglátogattuk a híres nevezetes Montebello residenciát, azaz Petra és Erich ideiglenes otthonát. Ha jól tudom, mi voltunk az egyetlenek, akik Benoit herceggel és Desirée hercegnővel is találkoztak.Teljesen "out-of-this-world" mindkét fazon. Ha Petra a szokásos reggeli cigi-kávé-cigi után március óta nem tenné eléjük reggelente a meleg pain chocolat-t (csokis croissantszerűség, amit nem lehet megunni) és este a meleg vacsit (már amikor otthon vannak), akkor biztosan nem érnék el a jelenlegi állapotukat (40 kiló felfelé kerekítve). Ráadásul Petra tisztaságmániáját (értsd: higiénia-para) is igazi próbatétel elé tette ez az 5 hónap, bizonyítványának eredménye: kiválóan megfelelt. Jó felkészülés volt ez a NAGY UTAZÁSra!
Én már kétszer voltam Párizsban (legutóbb Petrával 2002-ben), Feri viszont még nem volt, ezért Mademoiselle Petra (hát igen, én már MADAME vagyok...) és Monsieur Erich végigkergettek minket a szokásos túrákon: Eiffel torony, Arc de Triomphe, Notre Dame, Sacré Coeur, Subway, Szajna parton piknikezés (értsd: piálás pokrócon ülve), megint Subway (hát igen, a munkamánia...), Szajna parton argentín tangó és persze a sok sok park. Budapestre is kellene néhány ilyen park, ahova a 2 ÓRÁS EBÉDSZÜNETBEN ki lehetne ülni - persze a 35 órás munkahét is sokat lendítene ezen.
Volt még közben séta, vízhólyagok, fotózkodás, derékfájás, leégés, főzés, zabálás, meccsnézés, Disneylandben 360 fokos fordulatos hullámvasutaktól rosszullét, shoppingolás, Starbucksban kávézás, és persze az elmaradhatatlan METRÓZÁS. Szóval nagyon jól éreztük magunkat, nagyon köszönjük a vendéglátást!
Eszter és Feri

Pár napig a Défense-on kispályás fociversenyen 8-13 éves kissrácok játszottak, én meg kötöttem rájuk a karszalagokat. Közben felszedtem a fociszlenget és már nekem is csak "ve" az "ui". Megismerkedtem néhány unalmas francia csajjal és több biztonsági őrrel. Érdekes, hogy múltkor, az urlógiai konferencián minden szekuritis orosz volt. Itt mind afrikai, egy libanoni*-togo félvér és egy "kurázsöz" fehér francia kivételével. Hihetetlenül sokat dolgoznak, heti 80-100 órát, a pénz nagy részét küldik a családnak haza, magánélet nulla. Még iskolázottak is voltak köztük, de jobban keresnek ezzel a munkával. Nagyon sütött a nap, az egyik fekete srác magyarázta az árnyalattal sötétebb másiknak, hogy már ő is leégett és lassan ugyanolyan fekete lesz! :)

*Bejrútról megdöbbentő fotókiállítást láttunk tegnap az európai fotóházban. Gabriele Basilico a polgárháború nyomait csak az épületekről készült fotókkal mutatta be. Nem voltak emberek a képeken, mégis ütött az egész. Egykor gyönyörű házak pusztulása, a téglák elhordva, gazosan, romokban az egész.